Botanika a festészetben
Akik ismernek, azok tudják, hogy nagyjából mindent szeretek festeni, mindent ami megfog, amihez érzelmek kötődnek. Legyen az tájkép, legyen az egy tárgy, egy érzés ami elkapott.
De akkor miért is pont a botanika?
Az elmúlt éveim során szerencsémre mindig alkothattam, legyen az bármilyen formátum. Nem mondom, hogy minden alkotási formát szerettem, de mégsem zökkentem ki sosem abból, hogy tudjam, mit szeretek igazán alkotni. Festészetemben általában saját élményeim, érzéseim közvetítése a cél, hisz egy szomorú történés kapcsán jöttem rá, amit sokáig nem tudtam vagy nem hittem : ki tudom fejezni az érzéseimet úgy, hogy nem kell mindent kitennem az ablakba.
Ezek az érzelem közvetítések szintén tájképek lettek, vagy olyan képek amik az épp aktuális hangulatomat tükrözik.
Sokáig azt hittem, hogy a növény-virág téma olyan elcsépelt, olyan kínosan „csajos”. Akár így gondolom akár nem, az évek alatt mindig ezt a témát szerettem a legjobban alkotni. Amikor elutaztam és gyűjtöttem a képeket, hogy megfessem őket, mindig tele volt virágokkal és növényi témákkal a készletem. Azt vettem észre, hogy menthetetlenül szeretem a természet által létrehozott dolgokat.
Míg a márkanév misztikusnak hat, hiszen a mitológia és a csillagászat keveréke, addig nagyon is földinek érzem magam.
Imádom a növényeket, virágokat, gombákat és a természetet. Legyen az egzotikus, legyen az hazai, különleges vagy akár gyakori. Ezeket mind a természet alkotta, pont olyan földi mint a víz, a tenger és a szellő illata.
Egy szó mint száz, menthetetlen a vonzódásom a természet iránt. Minél több virágot festek, annál többet akarok.
Annál tökéletesebbre, annál több félét. Főleg realisztikus módon, mert pont olyan gyönyörűnek szeretném látni a papíromon, mint amilyennek láttam élőben. Ez nem baj, ez egy út, amin ha elindulsz akkor nem fordulsz vissza.
…Szerencsére ez pedig titeket is érdekel!
Ezért tartunk havonta workshopot Gittával virág és tájkép témában, mert hisszük, hogy a téma kimeríthetetlen, és aki egyszer belemerül, az tudja, hogy a tökéletességre való vágy csak nőni és nőni fog. Mi pedig itt vagyunk, hogy ebben a segítségedre legyünk!